A népmesék bűvöletében
2026-09-29
/
2026. szeptember 29-én a Rákóczi-Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék ismét megrendezte a magyar népmese napjához kapcsolódó programját, amelynek középpontjában ezúttal is az élőszavas mesék, népi játékok, a kézműveskedés és a közös élményszerzés állt.
A rendezvény kezdetén László Antónia, a Felsőfokú Szakképzési Intézet IV. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákja, illetve Demeter Hanna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínésze, mesékkel várták a meghívott óvodásokat és kisiskolásokat. Hiszen az élőszavas mese napjainkban egyre ritkábban alkalmazott tevékenység.
A mesehallgatást kézműves foglalkozás követte, amelybe a gyerekek és a felnőttek egyaránt bekapcsolódtak. A résztvevők választásuk szerint mesebeli, nemezelt kismadarat vagy könyvjelzőt készíthettek.
A kézműveskedést követően, pedig intézményünk végzős óvodapedagógus hallgatói is megcsillogtathatták a népi játékokkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudásukat.
A rendezvény élménydúsan és tartalmasan telt, mely nem csupán a kicsik számára nyújtott emlékezetes pillanatokat, hanem a leendő pedagógusok számára is számos hasznos tapasztalattal szolgált.
László Antónia, IV. óvodapedagógia szakos hallgató





Ezeket is érdemes megnézni
Kód-Logika-Jövő: alkmatekos diákok a Kódolás óráján a Rákóczi Főiskolán
2024-12-02
Egy életre szóló élmény – Beszámoló a székelyvarsági táborról
2025-07-18