-
Kód-Logika-Jövő: alkmatekos diákok a Kódolás óráján a Rákóczi Főiskolán
2024. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszéke által szervezett Kódolás óráján (Hour of Code) vettek részt az intézményünk Alkalmazott matematika szakos diákjai2024. december 2-án. A Rákóczi Főiskola minden hallgatója bekapcsolódhatott ebbe a programba, aminek már több éves hagyománya van. A „Kódolás órája” egy olyan globális esemény, amely a programozás alapjainak megismertetését célozza, gyakran egy-egy egyszerű, szórakoztató projekt segítségével. Minden évfolyamról jöttek érdeklődők, olyanok, akik még csak a programozás alapjaival foglalkoztak, és olyanok is, akik már komolyabb alkalmazásokat is fejlesztettek. A diákok így lehetőséget kaptak arra, hogy különböző szintű tudással és tapasztalattal rendelkező diáktársaikkal közösen vegyenek részt egy olyan eseményen, ahol élvezetes és interaktív feladatokon dolgozhattak. A Matematika…
-
ADVENTI AJTÓDÍSZÍTÉSI VERSENY
-
A Na’Conxypan Galériában jártunk
2024. november 27-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete első évfolyamos Számvitel és adóügy szakos diákok a kurátorukkal felkerekedtek és ellátogattak a Na’Conxypan Galériába. A RIT JUBILÁLÓ DOYENJEINEK CSOPORTOS TÁRLATÁT tekintettük meg. Látogatásunk tárlatvezetéssel kezdődött, Kutasi Csaba, a galéria munkatársa vezetett körbe minket. A csoportos tárlat alkotóinak munkái mindenkit megérintettek valamilyen formában. Rohanó világunkban néha szükség van egy kicsit megállni, gyönyörködni a művészi alkotásokban. Végül alkotóként is kipróbálhattuk magunkat egy művészeti foglalkozás keretein belül, ahol pasztell technikával portrét és csendéletet készítettünk. A galéria munkatársai tanácsokkal segítették az alkotói folyamatot, hogy végül szebbnél szebb művek kerüljenek ki a kezeink alól. Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy ott lehettünk!
-
Megemlékezés az 1932–33-as HOLODOMOR áldozatairól
2024. november 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai megemlékezést tartottak az intézmény udvarán az 1932–33-as HOLODOMOR áldozatainak tiszteletére. Az esemény az ukrajnai nagy éhínség tragédiájára emlékeztetett, amely több millió ember életét követelte a sztálini diktatúra idején. A megemlékezésen szavalatok és történelmi visszatekintések hangzottak el, majd gyertyagyújtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. A diákok előadásaikkal idézték fel az éhínség okozta szenvedéseket. Az esemény üzenete az volt, hogy az emlékezés nem csupán múltidézés, hanem a jövő generációinak okulására is szolgál, hogy hasonló tragédiák soha ne ismétlődjenek meg.
-
Egy lépéssel közelebb a jövőhöz
Intézményünk alkalmazott matematika szakos felsőbb éves diákjai és tanáraik egy igazán inspiráló tanulmányi kiránduláson vettek részt: a Flextronics cég Munkácson működő telephelyére látogattunk el. Bepillantást nyerhettünk egy globális technológiai vállalt működésébe, ahol szorosan összekapcsolódik az IT és világszínvonalú gyártás. A Flextronics világszerte ismert innovatív technológiáiról és gyártási megoldásairól, amelyek számos iparágban – beleértve az elektronikát és az autóipart – kulcsszerepet játszanak. A cég szakemberei arra is felhívták a figyelmet, hogy az adatvezérelt világban az alkalmazott matematika és az IT szerepe egyre növekszik, és a diákok előtt határtalan lehetőségek állnak, ha ezen a területen folytatják tanulmányaikat. Számunkra ez a kirándulás óriási motivációt jelentett, hiszen tanúi lehettünk annak, hogy a tanult ismeretek…
-
А XX. megyei röplabdaverseny
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének csapatai idén is részt vettek a hagyományos röplabdaversenyen, amelyet 2024. november 12-én a lányok, november 14-én pedig a fiúk számára rendeztek meg Munkácson. Az intézmény csapatait 8 lány és 7 fiú képviselte. A versenyen 9 lány és 7 fiú csapat vett részt. Mindenkinek köszönjük a részvételt és a felkészülésre szánt időt. Gratulálunk az elért eredményekhez! Hajrá, FSZI!
-
Benkő György emlékkiállításon
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete óvodapedagógia szakának 4. évfolyamos diákjai Gogola Zoltán tanár úrral a Főiskola Na’Conxypán Galériájába látogatott. Itt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága által létrehozott Benkő György képzőművész emlékkiállítását tekintettük meg. A képeket Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypán Galéria kurátora mutatta be, ismertette velünk a képzőművész életútját, közelebb hozta hozzánk a festőművész személyiségét. A képeken felfedeztük a már tanult különböző képzőművészeti irányzatokat, mint például az absztrakt, realista stílust. A festés mellett Benkő György verseket is írt. Ezekkel a költeményekkel is megismerkedtünk. A tárlat kreativitással, életerővel töltött fel minket. „Az igazi művészet tudatosítja az emberben, hogy több a sorsánál, tisztább,…
-
A gyakorlat első napja
2024. november 11.-én vette kezdetét a III. évfolyamos Óvodapedagógia szakos hallgatók első szakmai gyakorlata a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában. A kéthetes gyakorlaton 17 lelkes óvodapedagógus hallgató vesz részt 4 mentor-óvónő mellett. A gyakorlat célja az óvoda rendszerének, működési elveinek megismerése, az óvodapedagógusi munka megfigyelése, a szakmai elhivatottság érzésének a megalapozása.
-
Tudásfesztivál az FSZI-ben
Élményalapú tanulás és kalandos felfedezések Október 29-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében tartották az első Tudásfesztivált, melynek célja az volt, hogy játékos és interaktív foglalkozásokkal nyújtson új ismereteket a fiatalok számára. A szervezők olyan módszereket és lehetőségeket kutattak fel, amelyek a mai fiatalok igényeire szabottak, különös tekintettel a rövid, figyelemfelkeltő tartalmak hatékonyságára. A fesztivál egyben kísérletként is szolgált, mivel a jövőben hasonló interaktív edukációs programokat terveznek a kárpátaljai magyar általános iskolákba. A Tudásfesztivál három különböző útvonalat kínált a diákok számára, mindegyiken három természettudományi és három humán tárgy különleges foglalkozásaival. A programok között olyan izgalmas tevékenységekkel találkozhattunk, mint a „Túrára fel!” foglalkozás, ahol a diákok túraeszközökkel…
-
Turizmus szakos diákok idegenvezetői gyakorlata: Élményszerű történelem és természetjárás
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 3. és 4. évfolyamos Turizmus szakos diákjai 2024. október 24-én egy különleges idegenvezetési gyakorlaton vettek részt. Az egésznapos túra során a diákok nemcsak Kárpátalja természeti és történelmi látványosságait fedezhették fel, hanem saját idegenvezetői készségeiket is fejleszthették egy valós gyakorlat keretében. Az első állomás Felsőgereben volt, ahol az Árpád-vonal híres bunkereivel ismerkedtek meg. A helyszín kiváló lehetőséget adott a diákoknak arra, hogy a második világháború helyi vonatkozásait, valamint a bunkerek stratégiai jelentőségét bemutassák és megértsék. A következő állomás a Fülöpfalvai festői szépségű Sipot-vízesés volt, amely lenyűgözte a résztvevőket. A diákok itt gyakorolhatták a természeti látnivalókhoz kapcsolódó idegenvezetést. A vízesés meglátogatása után…





























