• Tarasz Sevcsenko diák és ifjúsági nemzetközi nyelvi és irodalmi verseny

    2023. november 10-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében megkezdődött a XIV. Tarasz Sevcsenko nemzetközi nyelvi és irodalmi verseny . A versenyen minden I-II. évfolyamos csoportból vesznek részt diákok. A rendezvény célja a kiemelkedő ukrán költő, közéleti személyiség, Ukrajna jelképe, Tarasz Hrihorovics Sevcsenko sokrétű alkotó munkásságának elismerése, valamint a beszédkultúra színvonalának javítására való ösztönzés. A versenyen a kiemelkedő ukrán költő, művész, drámaíró, a modern ukrán irodalmi nyelv megalapítója – Tarasz Sevcsenko – életéhez és munkásságához kapcsolódó kreatív feladatokat kínáltak a résztvevőknek. Sok sikert és inspirációt kívánunk a résztvevőknek!

  • Tematikus könyvtári délután

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának III. évfolyamos óvodapedagógus hallgatói Simon Gyöngyi kurátor vezetésével március 30-án ellátogattak a Beregszászi Központi Könyvtárba. Az intézmény munkatársai érdekes programmal várták az érdeklődőket. Varga Éva, a könyvtár igazgatója, nagy örömmel köszöntötte a hallgatókat és lenyűgöző előadást tartott. Bemutatta a könyvtár ukrán- és magyar nyelvű könyvgyűjteményét, szemléltette az intézmény működését, a könyvtár legöregebb könyvét, amelyet 1867-ben nyomtattak,  mesélt a könyvek formabéli különbségeiről és sok más érdekességről. Kollégái bemutatták a könyvtárban fellelhető klasszikus- és a kortárs irodalmi alkotásokat, az újonnan érkezett ifjúsági regényeket, valamint a diákok szakmai képzése során felhasználható szak- és gyermekirodalmat. A tematikus délután beszélgetéssel zárult, amely során a diákok lelkesen számoltak…

  • A málenykij robot áldozataira emlékeztünk

    „Pusztul a kincs, pusztul az élet, Örökké él a tiszta lélek.”   2022.november 17-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában a sztálinizmus áldozataira emlékeztünk. Gerendely Béla történelemtanár röviden összefoglalta a 78 évvel ezelőtt történteket, melynek következtében több kárpátaljai magyar férfi hunyt el szülőföldjétől távol, mint ahányan a világháborúban életüket veszítették.   A Varga Róbert történelemtanár által összeállított műsorban a II. évfolyamos szociális munka szakos diákok szólaltatták meg a lágerbe elhurcoltak által levélben vagy versben megfogalmazott gondolatokat. A II. évfolyamos diákok éneke tette még felemelőbbé az emlékezést.   A Szakgimnázium diákjai november 18-án részt vettek a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a…

  • Diákunk a díjazottak között

    Idén nyolcadik alkalommal került meghirdetésre a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat minden Kárpát-medencében vagy a világ más területein élő, magát magyarnak valló óvodás, iskolás, diák és egyetemista számára. A pályaművek a Magyar zászló és címer témakör mellett kapcsolódhattak az Aranybulla kiadásának 800., Tamási Áron születésének 125. és Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójához. A pályázatra 2200 rajz és 50 esszé érkezett. A díjátadó ünnepségre 2022. március 17-én Budapesten, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet székházában került sor. A díjazottak között Barta Cintia, első évfolyamos Számvitel és adóügy szakos diákunk az esszépályázat 2. korcsoportjában II. helyezést ért el. Pályaművének címe Miért vagyunk a világon? A díjátadó ünnepségen beszédet mondott…

  • Csendes főhajtás

    Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából a II. RFKMF Szakgimnáziumának képviselői is koszorút helyeztek el Kossuth Lajos emléktáblájánál, valamint Petőfi Sándor emlékjeleinél Beregszászban. A csendes főhajtással annak a reményüknek adtak hangot, hogy országunkban is minél előbb érvényesüljenek az egykori forradalmárok követelései: „Legyen béke és egyetértés!”

  • Tanáraink és diákjaink együttéreznek menekültekkel

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának tanárai és diákjai is megdöbbenéssel fogadták 2022. február 24-én a háború kitörésének hírét. Az elmúlt 13 napban nem csak aggódásukat fejezték ki a háborús menekültek iránt, hanem erejükhöz mérten megpróbálnak segítséget is nyújtani a bajbajutottaknak. Többen bekapcsolódtak a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkájába. Horváth Gabriella, aki több mint tíz éve vállal önkéntes munkát a Szeretetszolgálatnál, a jelenlegi helyzetben – várandóssága miatt- irodai és adminisztratív munkát vállal, kezeli a szervezet Facebook oldalát, kommunikál a segélykérőkkel. Gogola István aktív tagja az önkéntes közösségnek, felügyeli a segélyszállítmányok raktározását, különös tekintettel a gyógyszerekre, valamint az irodai kommunikációban is segít. Knobloch Erzsébet, Kóré Dóra és Szedlák Katalin…

  • Hirdetmény

    Kedves Diákok! Az országban kialakult háborús helyzet miatt az Oktatási Minisztérium elrendelte, hogy a felsőoktatásban résztvevők is szünidőre térjenek át. 2O22. március 3-tól március 13-ig szünidő lesz a mi intézményünkben is. Vigyázzatok magatokra! Lehetőség szerint kapcsolódjatok be a településeteken lévő önkéntesek tevékenységébe! Segítsetek a rászorulóknak!

  • Pszichológiai szakszolgálatunk rendelkezésre áll

    Tisztelt kollégák, hallgatók, az oktatási folyamat minden résztvevője! A jelenlegi ukrajnai helyzetet figyelembe véve, intézményünk készen áll pszichológusi segítséget nyújtani mindazoknak, akik igényt tartanak erre. Segítségért  a következő elérhetőségen lehet fordulni: psychology.szg@kmf.org.ua

  • Az Alkalmazott matematika szakbizottság kibővített értekezlete

    A közelmúltban az Alkalmazott matematika szakbizottság megtartotta nyílt gyűlését az Alkalmazott matematika szak alapfokú szak-baccalareusi oktatási-szakmai képzési programjának megvitatása kapcsán. A megbeszélésen a szak bizottság tagjain kívül részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola illetve azon szervezetek és cégek képviselői, amelyek gyakorlati helyszínt és, a későbbiekben, lehetséges munkahelyet biztosítanak a szak diákjainak. Jelen voltak még szakgimnáziumunk korábbi végzősei is. Az értekezletet megtisztelték jelenlétükkel professzor dr. Halavács József – a műszaki tudományok doktora, a II. RF KMF tanára, Pallay Ferenc – a Puskás Tivadar Informatikai Központ igazgatója, Racsejev György – a TvOptimum, a régió vezető internetszolgáltatójának a vezetője, Szemjon Szergej – a Beregszászi Városi Tanács Oktatási-Kulturális Osztályának helyettes vezetője,…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial