• A győzelem napját méltatták az FSZI-ben

    2019. május 8-án a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében könyvkiállítással és dokumentumfilm megtekintésével méltattuk az 1945. május 9-ei eseményt: a szovjet hadsereg győzelmet aratott a fasiszta hadsereg felett. A kiállítás célja az volt, hogy a diákok közelebbről megismerkedjenek azokkal a könyvekkel, amelyek a II. világháború legfontosabb eseményeit tartalmazzák. Ez a szakirodalom a II. RFKMF kölcsönzőjében és olvasótermében is megtalálható. A történelem óra keretein belül pedig egy dokumentumfilm vetítésére került sor a világháború végnapjaival kapcsolatosan. A filmvetítést követően a szaktanár segítségével egy irányított megbeszélés következett, amikor is a diákok megvitatták az eddig tanultakat a filmben látott eseményekről. Reméljük, diákjaink ezen a napon még inkább átérezték annak jelentőségét, hogy nekik csak a…

  • „Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny

    2019. május 11-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Beregszászban megrendezte az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulóját. Az anyanyelvi vetélkedőn intézményünk diákjai is részt vettek. A megmérettetés előtt Szántó Edit Kazinczy-díjas pedagógus, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket és kísérő tanárokat. A verseny szabályait Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar tanszékének tanára ismertette. A vetélkedő két fordulóban zajlott: először az írásbelire került sor, aztán következett a szóbeli rész. Az írásbeli feladatok sokszínűek voltak, a résztvevők szabadjára engedhették képzelőerejüket. A kreativitást igénylő feladatokon túllépve azonban szükség volt az iskolai tananyag megfelelő ismeretére is. Kellő tudásukat a diákok a szófajok, morfémák, mondatrészek, stílusrétegek felismerésével, mondatelemzéssel, szavak jelentésének…

  • Határtalanul! Kirándulás Miskolc városában és környékén

    2019. május 3. és 5. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének első évfolyamos szociális munka és alkalmazott matematika szakos diákjaiként egy élménydús kiránduláson vehettünk részt a Határtalanul! program keretében, s bár esett az eső, ez nem szegte kedvünket. A péntek kora reggeli indulást és határátkelést követően megérkeztünk a Sajószentpéteri Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskolába, ahol betekintést kaphattunk a helyi oktatási rendszerbe és iskolai életbe. Barátságos és sokoldalú szakképzőnek bizonyult. Ezt követően meglátogattuk a Diósgyőri várat – talán az egyik legszebb várat Magyarországon. S bár az itt található festmények és freskók nem eredetiek, de a festők, akik újrafestették csodás munkát végeztek.  A nap végén elfoglalhattuk szállásunkat Miskolc…

  • Felhívás Nyári Egyetemen való részvételre!

    A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2019-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem et. A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A Nyári Egyetem idén július 7-12. között Martonvásáron kerül megrendezésre , melyre június 1-ig küldhetik el az érintettek a jelentkezésüket az npkikjinyariegyetem@gmail.com email címre.   Részletek a jelentkezéssel kapcsolatban a mellékelt dokumentumban található: Nyári Egyetem – Felhívás

  • A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2019. évi esszépályázata

    A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint. A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését. A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat A díjazás mértéke: I. helyezés: 110.000 HUF II. helyezés: 90.000 HUF III. helyezés: 70.000 HUF A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 31. A pályázat beküldésének módja: A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérjük benyújtani a jogvedo.intezet@kji.hu címre. A…

  • Sportnap a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

    „Az egészség felér a gazdagsággal” – tartja a régi magyar közmondás. A sportnak és az egészséges életmódnak kiemelt szerepe van a mai fiatalok életében is. Számos iskolai és civil programot szerveznek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet egészségünk védelmére és a testmozgás fontosságára. Az egészségtudatosság jegyében, immár ötödik alkalommal rendeztek sportnapot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében (II. RFKMF FSZI) május 3-án. Az eseménynek az intézmény sportcentruma adott otthont, ahol modern körülmények között sportolhatnak a főiskola diákjai. A sportnapot Soós Katalin, az FSZI igazgatója nyitotta meg, jó szórakozást kívánva a résztvevőknek. A lányok 8 fős, a fiúk 5 fős csoportokban állomásos játékokban vettek részt, melynek során…

  • Polgárvédelmi Nap a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

    Polgárvédelmi Napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében május 3-án. A rendezvény célja a diákok, tanárok és a kisegítő személyzet felkészítése a teendőkre egy esetleges vészhelyzet esetén. A szokásokhoz híven hosszú csengő jelezte a szimulált vészhelyzetet, majd mindenkit evakuáltak az épületből. Soós Katalin, a Szakképzési Intézet igazgatója emlékeztetett mindenkit a Polgárvédelmi Nap fontosságára. Ezután az I. évfolyamos turizmus szakos fiú hallgatók bemutatták, miként kell helyesen felvenni a gázmaszkokat. Végül az I. évfolyamos óvodapedagógusok rövid bemutatót tartottak az elsősegélynyújtás alapjairól. A Polgárvédelmi Napot követően a diákok és tanárok átvonultak Rákóczi-főiskola sportcsarnokába, ahol kezdetét vette az 5. Sportnap. Forrás: Kárpátalja.ma

  • Verspályázat!

    Április 15. és május 12. között a Duna Médiaszolgáltató verspályázatot hirdet „Magyarnak lenni, összetartozunk!” témakörben az alábbiak szerint. Várjuk a világ bármely pontjáról az egyedi, színvonalas verspályázatokat, amelyek még nem voltak publikálva és eddig még nem jelentek meg semmilyen platformon. A pályázatra jelentkezhet minden érdeklődő, aki a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelel. A nevezés és a részvétel díjmentes. Az alkotásokat a dunavers@dunamsz.hu e-mail címre várjuk, melyhez kérjük mellékelni a kitöltött (név, telefonszám, email cím) és aláírt „Szerzői és személyiségi jogi nyilatkozatot”.  A beküldési időszak május 12-én zárul. Az alkotásokat szakértő zsűri értékeli, az eredményhirdetésre május 22-én kerül a Duna-Ház weboldalán.

  • Üzemlátogatás

    2019 április 24.-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének III. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diákjai meglátogatták a Jabil üzemet. A Jabil a világ első számú elektronikai vállalatainak beszállítója, vevőköre kiterjed a szórakoztató elektronika, a védelmi- és légi ipar, az autóipar, üzleti- és fizetési rendszerek, a számítógép- és adattároló rendszerek, az ipari megoldások, az orvostechnika és berendezés gyártás, a számítástechnikai hálózati elemek, a távközlés, a „clean” környezettudatos technológia területekre. Utazásunk elején a Jabil informatikai vezetője fogadott minket, bevezetett minket az üzem épületébe, ahol legelőször egy kiselőadáson vehettünk részt, melyen röviden ismertették velünk az üzem informatikai részlegének a működését. Megtudhattuk milyen irányba orientálódik a Jabil üzem, kiknek szállítanak…

  • Pályázati felhívás

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete Az év diákja cím elnyerésére pályázatot hirdet. A díjra olyan 2. vagy 3. vagy 4. évfolyamos diák terjeszthető fel, aki az intézményben és a diákok körében pozitív példával jár élen, tanulmányi munkájában jó, vagy jeles rendű, szorgalma jó vagy példás, Társai közül emberi magatartásával, társaihoz, tanáraihoz való jó viszonyával, segítőkészségével emelkedik ki. Társadalmi szempontból aktív, körültekintő, szociálisan érzékeny, magas érzelmi és értelmi intelligenciával rendelkezik. Feltételek: Jeles, kitűnő tanuló. Példás szorgalmú. Példás magaviseletű. A tanulmányi versenyeken, illetve városi versenyen legyen az első 3 helyezett között. Induljon megyei és esetleg országos versenyen. Sokoldalú személyiség. Köztiszteletben áll mind a tanárok, mind a tanulók…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial