• Pályázati lehetőség – Videópályázat

    MOBILSZEM DIÁKFILMVERSENY Pályázati felhívás „Ha van mobiltelefonod interneteléréssel, akkor a XXI. század egyik legfontosabb vívmányát tartod a kezedben. Arra ösztönözzük az embereket, hogy jobban átgondolják, mekkora lehetőség is rejlik a mobileszközökben, hiszen ez a technológia milliók életét változtathatja meg.” (Sandra González a Movilfestawards alapítója) Az Oktatási Hivatal EFOP 3.10.1-17 projektje hagyományteremtő szándékkal M O B I L S Z E M elnevezésű diákfilmversenyt hirdet Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai számára. A verseny pedagógiai célja A verseny kiírásával az általános iskolák felső tagozatára és középiskolába járó, filmezés iránt érdeklődő tanulókat, új filmkészítő műhelyek létrejöttét, illetve a már meglévők tehetséggondozását szeretnénk támogatni. A verseny kategóriái A versenyfilmeket általános iskolás és középiskolás…

  • Tanévnyitó a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

    Míg a főiskola hagyományosan a beregszászi református templomban, az intézmény Felsőfokú Szakképzési Intézete immár másodszor tartotta a római katolikus templomban, a város legősibb templomában tanévnyitó ünnepségét. Ezúttal ötödik tanévét kezdte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, ahol öt szakon 326 diák kezdhette meg tanulmányait, közöttük 101 tanuló az első évfolyamon. Az új, népszerű középiskola mindig ökumenikus istentisztelettel kezdi a tanévet. Isten igéje által az üzenetét Molnár János római katolikus esperes, beregszászi plébános, Taracközi Ferenc beregszászi református vezető lelkész, Marosi István, a görögkatolikus főiskolai lelkészség lelkipásztora, nagybégányi parochus közvetítette a fiatalok, szüleik és tanáraik felé. Mindhárman az ószövetségi alapokhoz visszanyúlva emeltek ki a tanuló ifjúság számára…

  • Tanévnyitó – Napirend (2018.09.03)

    Minden diákot szeretettel várunk megfelelő öltözetben (lányoknak fekete szoknya fehér blúz, fiúknak fekete nadrág, fehér ing) 1. évfolyam 8.00 Osztályfőnöki óra (Felsőfokú Szakképzési Intézet) Óvodapedagógia – 206-os terem Szociális munka – 106-os terem Számvitel – 101-es terem Alkalmazott matematika – 308-as terem Turizmus – 105-ös terem 9.00 Tájékoztató a diákok és szülők részére (Esztergom terem) 10.45 Tanévnyitó ünnepség (Római Katolikus templom)   A felsőbb évfolyamosokra a következő napirend vonatkozik: 8.00 Órarend szerinti bevezető óra   9.00 Kurátori óra 10.45 Tanévnyitó ünnepség (Római Katolikus templom)    

  • Összetartozunk!

    Július közepén végre elkezdődött a nyár intézményünk diákjainak is. Ennek jegyében a nehéz vizsgaidőszak utáni jól megérdemelt pihenését tölthette négy diák kísérőtanárukkal Velem községében Július 23-30 között a IX. Összetartozunk táborban. A hét fővédnöke a muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet volt, ahová főleg határon túli magyar régiókból érkező diákok jelentkezését várták. A változatosabbnál változatosabb csapatépítő és ismerkedési játékoknak köszönhetően hamar családias légkör alakult ki a közel 40 résztvevő között. Ezenkívül minden egyes érkező csapatnak volt egy előfeladata, mégpedig a saját régió bemutatása, mely által méginkább megismerhették egymást a jelenlévők. Rendkívül figyelemre méltó volt végig hallgatni a többi Kárpát-medencei fiatal bemutatóját, az ott élő magyarság helyzetébe, mindennapjaiba bepillantást nyerni. A különböző „napközis” foglalkozások…

  • A jó szakma felér egy diplomával – a kárpátaljai szakképzésről tartottak konferenciát a Rákóczi-főiskolán

    A szakképzés helyzete Kárpátalján a 2015–2018 közötti fejlesztések tükrében címmel szerveznek konferenciát a Rákóczi-főiskolán május 23–25. között. Az esemény megnyitójára az intézmény Esztergom termében került sor. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) rektora, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A rektor asszony történelmi pillanatnak nevezte azt, hogy a II.RFKMF, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Egán Ede-program közreműködésével 2014-ben létrehozták a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét. Reményét fejezte ki afelől, hogy az alkalmazott matematika szakot – csakúgy, mint az előzőeket – sikeres akkreditáció fogja övezni. Ezzel új fejezet kezdődhet az intézet életében, amikor is további fejlesztéseken és bővítéseken gondolkodhatnak. Azért is történelmi…

  • Évfolyammunka védés az óvodapedagógia szakon

    2018. május 24-25-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében a III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok évfolyammunkájának védésére. Mind a 25 diák sikeresen megvédte a május 11-ig elkészített munkáját. A végzős diákok a jórészt önállóan megválasztott szakirodalom feldolgozásával azt bizonyították, milyen fontos szerepe van a beszédkészség fejlesztésének az óvodáskorúak bármelyik tevékenységi formájában, legyen az testnevelési, környezetismereti, kézműves, ének-zene vagy anyanyelvi foglalkozás. Az írásbeli munkájuk bemutatását prezentációval szemléltették, melynek során a bizottság nagyra értékelte a leendő óvodapedagógusok saját pedagógiai gyakorlata során az óvodai foglalkozásokon készített felvételeket. A diákok 84 %-a 5-ös, 16 % pedig 4-es érdemjegyet szerzett. Reméljük, mindazt a tudást, amelyet az évfolyammunka írása során…

  • Híresség az iskolánkban

    2018. május 2-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet I., II. és III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákjai egy rendhagyó irodalomóra keretein belül találkozhattak Weinrauch Katalinnal, a kárpátaljai gyermekirodalom kiemelkedő költő- és írónőjével. Igazi élmény volt a találkozás. A költőnő kedves mosollyal az arcán lépett be az ajtón. A foglalkozás kezdetén azzal igyekeztünk kedveskedni díszvendégünknek, hogy az általa írt verseket adott elő néhány diákunk. Öröm volt hallani a dicsérő szavait és látni arcán a meghatottságot. A beszélgetés további részében figyelemmel hallgattuk őt. Megtudtuk, hogyan kezdett el foglalkozni a költészettel és az írással. Mesélt arról a harmadikos kisdiákról, kinek szüksége volt egy versre, hogy indulhasson a szavalóversenyen, de…

  • Sportnap

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet 2018. április 26-án Sportnapot rendezett, ahol minden évfolyam részt vett. A sportnap idén már 4. alkalommal került megrendezésre. Az időjárás megnehezítette a dolgunkat, hiszen még odaérkezésünk előtt eleredt az eső, de ez csak még nagyobb izgalomba hozott mindenkit, hiszen nem tudtunk, hogy ezután mi is következik majd. A zivatar bár hideg volt, de mi kitartóan várakoztunk, vártuk az izgalmakkal teli sportrendezvényt. Mikor kissé elcsendesedett, utunk végére értünk és a Barátság stadionban kerestünk menedéket. Nemsokára az eső teljesen elállt, és kezdetét vette a sportnap. A sportnapon külön versenyszámokban vehettek részt a fiúk és a lányok. 9 db. lány és 7 db.…

  • Szakma Sztár Fesztiválon vettünk részt

    2018. április 23-25 között XI. alkalommal rendezték meg a Szakma Sztár fesztivált a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A rendezvénynek a Hungexpo G és F pavilonja adott otthont. A döntőben közel 300 diák 43 szakmában versengett egymással. A verseny célja a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakma tanulás népszerűsítése révén. A verseny és a fesztivál jelmondata: „a jó szakma felér egy diplomával!”. A három napos rendezvény első két napján a látogatók megnézhették a versenyző diákokat, megtekinthették a kész alkotásokat, betekintést nyerhettek az egyes szakmákba és ki is próbálhatták magukat benne. A versenyen a Magyarországi versenyzőkön kívül négy külhoni diák vett részt. Egy diák Erdélyből, kettő a…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial