-
Értékösvényen járni jó!
A Felsőfokú Szakképzési Intézet 5 fős csapata 2016 szeptemberében kapcsolódott be a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület Értékösvényen járni jó! című vetélkedőjébe. A csapat az Intézet II. évfolyamos, Óvodapedagógia és Szociálpedagógia szakos hallgatóiból alakult: Polyák Anita, Illés Szabina, Kozma Marianna, Tóth Enikő és Szakács Erika személyében. A felkészülésünkben iskolánk magyar szakos tanára, Király Katalin segített. A verseny első két fordulójában írásban kellett megoldani a feladatokat, melyek arra irányultak, hogy megismerkedjünk a hungarikum fogalmával, valamint azokkal az értékekkel, amelyek kiérdemelték ezt a megtisztelő címet. A feladatok során interjút kellett készítenünk településünk egyik jeles mesteremberével, saját falunk népszokásait, hagyományait kellett összegyűjtenünk, valamint szűkebb pátriánk, Kárpátalja neves történelmi személyiségeivel, helyeivel kapcsolatos emlékeket kellett feltérképeznünk. A…
-
Népek meséi
Ezzel a címmel került megrendezésre a IX. országos egyetemi és főiskolai mesemondó verseny az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén 2016. november 25-én. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a Felsőfokú Szakképzési Intézet óvodapedagógus hallgatói képviselték: Illés Kitti III. évfolyamos diák és Polyák Anita II. évfolyamos hallgató. A versenyen 27 mesemondó bizonyította tehetségét. A 8 fős zsűri tagjai között voltak az ELTE tanárai és a könyvtár munkatársai, valamint kisiskolás gyerekek is részt vettek az értékelésben oly módon, hogy a nekik legjobban tetszett mesére szavazhattak. Az ő döntésük alapján születtek meg a közönségdíjasok. Legtöbben magyar népmesét adtak elő, de volt, aki orosz, cigány, izlandi…
-
Vezetőképző Tatabányán
A Rákóczi Szövetség 2016. november 25-27. között huszonhatodik alkalommal szervezte meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét Tatabányán, melyre meghívást kapott intézményünk szervezetének hét diákja és egy kísérőtanár. A rendezvény célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, a szervezetek munkájának segítése, hatékonyságjavítás, tartalmas és jó hangulatú együttlét. Csapatunk pénteken kora reggel indult útnak, Nyíregyházán csatlakozva az erdélyi csoporthoz. Érkezésünk után sor került a megnyitóra, melyen Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Tatabánya polgármestere, Schmidt Csaba mondott köszöntőbeszédet, majd átadta a helyi élményfürdő ajándékutalványát az önkormányzat jóvoltából. Vacsora után ismerkedési estet szerveztek, melyen vegyes csoportokban érdekes, csapatépítő játékokkal kovácsolódtunk össze. Szombaton Oroszlány felé vettük az irányt, ahol ellátogattunk a…
-
TTH, avagy újra premier plánban a reálosok
November, tehát Természettudományi hét: idén is megrendezésre került a Felsőfokú Szakképzési Intézetben az a programsorozat, amely a reálos tantárgyakat, a természettudományok érdekes világát hivatott népszerűsíteni, közelebb hozni a sok számtól, képlettől és tételtől meglankad diáksereg szívéhez. Az intézet szakos tanárai gazdag és sokszínű programot állítottak össze. 2016. november 14-e és 18-a között minden napra jutott valamilyen esemény, a közös reálos programokba minden évfolyam diákjait igyekeztünk bevonni. A 2016-os TTH, azaz Természettudományi hét, megnyitójára és a programismertetésre hétfőn került sor. Már előző héten színes plakátok hirdették a közelgő eseményeket, több előkészítő munka is beindult. Idén is volt „Reálos rímek” – természettudományi rímfaragó szemle az I. és II. évfolyamos diákok részvételével. A…
-
Természettudományi hét
Természettudományi hét, pillanatképek
-
Debrecenbe kirándult a II. RFKMF FSZI diákcsapata
Debrecenben emlékezett az 1956-os forradalom 60.évfordulójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diákcsoportja október 23-án. A Rákóczi Szövetség jóvoltából 40 diák és 4 tanár kirándulhatott Magyarország második legnagyobb városába, hogy egy élményekkel teli napot töltsön el Hajdú-Bihar megye székhelyén. A kirándulásra tervezett gazdag program a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma ás Diákotthona által szervezett ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a Felsőfokú Szakképző Intézet csapata egy verses-zenés összeállítással idézte meg az októberi forradalmi napokat. Ezután Móricz Sándor történelem tanár tartott előadást az iskola 56-os múltjáról. Győri József igazgató Úr nem csak fogadta és köszöntötte a társaságot, hanem egy ebéddel is megvendégelt bennünket. Ebéd után felfedezőútra indultunk a város szívébe,…
-
Glória Victis
2016. október 21-23 között került immár 24-dik alkalommal megrendezésre a Rákóczi Szövetség rendezésével a Glória Victis Budapesten. A Kárpát-medencéből 2500 főiskolás és középiskolás képviseltette magát. Október 21-én kora reggel indultunk Beregszászból és 15.00 órára érkeztünk meg a Hotel Flandriába, ahol mindenki elfoglalta a szállását. Ezt követően vacsorázni ment a csoport. A vacsora után a középiskolás diákok a Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész koncertjén vehettek részt a Budapesti Műszaki Egyetemen. Október 22-én, a reggelit követően a csoport elindult a Budai Várba, ahol a Halászbástyát, Hadtörténeti Intézetet és Múzeumot, valamint a Várkert Bazárt vehették szemügyre. Ebéd után a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában ünnepi rendezvényre került sor. Az egyetem épületétől a főiskolás-…
-
Terepfutás Munkácson
2016. október 20.-án került megrendezésre Munkácson a felsőoktatási intézmények közötti terepfutási verseny, melyen a Felsőfokú Szakképzési Intézet csapata is részt vett. A csapatok 2 lányból és 2 fiúból álltak, a lányok 1000 m-es távon a fiúk 2000 m-en mérték össze erejüket. Intézményünkből Mónus Barbara (Óvodapedagógia III évfolyam) 5. lett, míg Mondics Gábor (Turisztika I évfolyam) 4. helyezést ért el, csapatversenyben pedig a 4. helyen végeztünk.
-
Gólyaavató ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
Második alkalommal szervezett gólyaavató ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákönkormányzata. Az első évfolyamosok tiszteletére rendezett mulatságot október 20-án délután tartották. A diákönkormányzat tagjai, a felsősök és a gólyák is hetek óta nagy izgalommal készültek az alkalomra, amelyen a felsősök ünnepélyesen diáktársakká fogadják az első évfolyamos gólyákat, nem utolsósorban pedig mindannyian kikapcsolódhatnak, együtt ünnepelhetnek. Az ünnepséget Soós Katalin, az intézmény igazgatónője nyitotta meg. Beszédében kiemelte, a tavalyi gólyaavató hagyományt teremtett, egy olyan esemény hagyományát, amelynek keretében a felsősök befogadják a gólyákat. Ettől kezdve együvé tartozik az intézet minden diákja, egy csapatban játszanak, erősíteniük, segíteniük kell egymást, s együtt vinni tovább az intézmény jó hírét. A…
-
Országos kitüntetést kapott a szakképző intézet hallgatója
2016. október 14-16. között rendezték meg Sátoraljaújhelyen a 44. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos Kárpát-medencei döntőjét, amelyen idén is több mint száz diák vett részt a Kárpát-medencéből. Lőrinc Ingrid, 3. évfolyamos könyvvitel szakos hallgató az országos versenyen elért kimagasló teljesítménye elismeréséül Sátoraljaújhely város plakettjében részesült. Emellett szónoki teljesítményéért a sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület különdíját is megkapta. Felkészítő tanára Kudlotyák Krisztina. A verseny hagyományaihoz híven első nap az írásbeli feladatokat oldották meg a diákok, akik külön gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában versenyeztek. A 2. nap a szóbeli megmérettetésé. Négy téma közül választhatnak a tanulók, amelyet három perces szabad előadásban kell tolmácsolniuk, elsősorban a téma által meghatározott közönségnek. Az eredményhirdetésre Széphalomban került…



























