-
Aradi vértanúk
1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg. Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolásával a Haynau által levezényelt megtorlás elérte csúcspontját, ami nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése a bírósági eljárás dacára puszta gyilkosság volt, hiszen az ítélethozatalra egy koncepciós pert követően, jogtalan vádak alapján került sor; halálukkal Haynau – és Ferenc József…
-
Tanévnyitó ünnepség a főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) életében hagyomány, hogy az új tanévet Isten házában, a beregszászi református templom falai között kezdik diákok, tanárok, meghívott vendégek közösen. Az idei, szeptember 26-i esemény fényét egy különleges vendég jelenléte is emelte: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett a rendezvényen. A hagyományokhoz híven az ünnepség Kárpátalja történelmi zászlóinak bevonulásával kezdődött. A lobogókat az intézmény kuruc kori viseletbe öltözött hallgatói vitték be a templomba. Nemzeti imádságunk és a főiskola himnuszának (Rákóczi imája) eléneklése után köszöntötték a meghívott vendégeket, köztük a magyar miniszterelnököt is. Ezt követően Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya mondta el tanévnyitó beszédét. Az elnök asszony utalt Orbán…





